65 éves a világhírű Rajkó Zenekar

Rajkó Zenekart 1952-ben Szigeti Pál igazgató és Farkas Gyula művészeti vezető, karmester azzal a céllal hozta létre, hogy az ország különböző pontjain élő roma fiatalok számára lehetőséget teremtsenek a cigányzene hagyományainak ápolására, továbbfejlesztésére. Munkásságuk legfőbb irányvonala az volt, hogy a cigányzenét a kocsmai muzsikálás színteréről a világ nagy színpadjaira juttassák el.

Az elmúlt 65 évben több ezer fiatal művész került ki a Rajkó Zenekarból, akik méltán képviselik azokat az értékeket, melyeket csak a „rajkók” képviselnek Magyarországon. Számos CD, DVD, videó és hangkazetta őrzi azt az óriási zenei repertoárt, amely a Zenekart jellemzi. Repertoárjuk között egyaránt megtalálható a komolyzene, a cigányzene, a népzene és az operett. Olyan szerzők darabjait játsszák, mint Kodály Zoltán, Bartók Béla vagy Liszt Ferenc. Különböző produkciók bizonyítják, mint a Budapest Klezmer Band-el közösen játszott Klezmer-szimfónia, vagy Markó Iván balett művésszel és a Fesztivál Balettel előadott „Romantiáda” című előadás, melynek bemutatója a Nemzeti Színházban volt.

Az „Őslüktetés” c. műsorunk az ír, és magyar néptánc remekműveit foglalta össze egy csokorba, melyet közösen alkottunk Ronan Morgan ír koreográfussal, aki egyben Michael Flatley szólótáncosa is volt. Több alkalommal adtunk közös koncertet a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekarral, Hollerung Gábor karmester vezetésével. Balázs János Liszt Díjas zongoraművésszel is léptünk fel közös produkció keretén belül.

A Művészetek Palotájában már több alkalommal a Duna Művészegyüttes Tánckara és a Rajkó Zenekar adta elő Kodály Zoltán: Kállai Kettős c. művét. A Rajkó Zenekar az elmúlt 65 év alatt közel tízezer előadást tartott a világ összes földrészén 116 országban, köztük kétszer a Vatikánban is járt. Csodálatos zenéjével kápráztatta el azt a több mint tízmillió hallgatót, akik a világ leghíresebb koncerttermeiben, vagy kis városában kíváncsiak voltak a magyar cigányzene értékeire, hagyományaira. A zenekar visszajáró vendég Európa, Amerika, Ázsia különböző országaiba, ami azt jelenti, hogy az érdeklődés folyamatos és új generációk is kíváncsiak a cigány muzsikusok által játszott művekre, melyek hangszerelése, hangzás és érzelemvilága semmilyen más zenekarral össze nem téveszthető. Művészeink 10-20 éve játszanak együtt, egymás gondolatait ismerve, napi sok órai próbán keresztül eljutva ahhoz a zenéhez, amelyet a Rajkó Zenekar képvisel.

Számunkra legfontosabb siker a közönség elismerése mellett, hogy kiemelkedő művészeti tevékenységei elismeréseképpen 2003. januárjában a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriuma „Kodály Zoltán Közművelődési Díj-at adományozott a zenekarnak és tagjainak a roma és a magyar zenei kultúra ápolásáért, a fiatal muzsikus tehetségek neveléséért. 2004-ben a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere a „Nemzeti Ifjúsági Zenekar” címet adományozta a zenekarnak, mely elismerés­ben más cigányzene­kar Magyaror­szágon még nem részesült. A 2007-es és 2008-as évben a zenekar tagjai többen a Magyar Köztársaság Érdemkereszt kitüntetésben részesültek.  2008-ban a zenekar elnyerte a VOSZ által alapított Közép-Magyarországi Regionális Príma Díjat. 2012-ben Budapest Főváros Közgyűlése Budapestért díjat adományozott a Rajkó Zenekar tagjai részére, 2014-ben pedig elnyerte a Budapest Márka elismerést. 2016-ban a Rajkó módszer: tehetséges roma gyerekek zenei képzése az alapoktól a színpadi előadóművésszé nevelésig felkerült a „Szellemi kulturális örökség megőrzését szolgáló jó gyakorlatok nemzeti nyilvántartására.”  A Zenekar művészeti vezetője Suki András, igazgatója Gerendási István. A Rajkó Zenekar a „magyar kultúra nagykövete”.

Tetszett önnek? Megosztom!

0 comments on “65 éves a világhírű Rajkó Zenekar

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás