News

Rendkívüli és egyben megtisztelő meghívást kapott Párizsba a Rajkó Zenekar

a volt francia köztársasági elnök Nicolas Sárkozy édesapjának Sárközy Pálnak 90. születésnapjára

Sárközy Pál 1948. július 25-én emigrált Magyarországról. Párizsban élő anyjához kívánt utazni, Ausztrián és Németországon keresztül. Baden-Badenben a konzulátuson vízumkérelmét elutasították, ezért belépett a Francia Idegenlégióba, hogy így jusson be Franciaországba. Innen újoncként pár nap múlva Marseille-be küldték, ahol a történetét megismerő katonaorvos megszánta, és egészségileg alkalmatlannak nyilvánította, így november 29-én már Párizsba indulhatott. Nevét Paul Sárkozy de Nagy-Bocsára franciásította.

Civilként a reklámszakmában helyezkedett el. Megismerkedett Andréé Mallah-val, egy Szalonikiből emigrált párizsi zsidó orvos leányával, aki ebben az időben egyetemistaként jogi tanulmányokat folytatott. 1949-ben összeházasodtak. Ebből a házasságból született 1955-ben Nicolas Sarközy volt francia köztársasági elnök. Két testvére közül Guillaume (1952) textilgyáros, François (1957) pedig orvos, gyermekgyógyász, később biológus lett.

Sárközy Pálról köztudott, hogy a festészettel is foglalkozik a mai napig, kiállítása volt Budapesten, Moszkvában, Pekingben. Évek óta vonzódik a magyarországi cigányzenéhez. Ennek is köszönhető, hogy a 90. születésnap igazi nagy meglepetése a Rajkó Zenekar vendégszereplése volt. Könnyekig meghatódva énekelte a különböző nótákat a zenekarral együtt. A születésnapi rendezvény a fiatal családtagok részvételével egy igazi nagy „bulivá” alakult. Ez a párizsi délután a Sárközy család és zenekarunk számára felejthetetlen élményeket adott.

Tetszett önnek? Megosztom!

0 comments on “Rendkívüli és egyben megtisztelő meghívást kapott Párizsba a Rajkó Zenekar

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás